A teremtés folyamatát az energiatesteinken keresztül fogjuk vizsgálni, egészen pontosan pedig a gondolat teremtő erejével foglalkozunk. Biztosan számtalanszor hallottad már, hogy a gondolatainknak teremtő ereje van, a gondolatainkkal teremtünk. Az energiatesteink anatómiáját fogjuk felvázolni, mert ahol a bőrünk véget ér, az a fizikai testünknek nevezett testünk. De ha pontosak akarunk lenni, akkor ezt a durvafizikai testünknek nevezzük, hiszen a durvafizikai testünkön túl vannak még fizikai testeink, csak ezeket nem tudjuk megfogni és érzékelni, dekódolni, hiszen a fizikai érzékszerveink vagy érzékelésünk (tapintás, látás, hallás) mind-mind egy bizonyos frekvenciatartományon belüli rezgéseket tudnak dekódolni. A finomfizikai testeink ezen a frekvenciatartományon kívül esnek. Rengeteg olyan rezgés vesz minket körbe a mindennapokban, amit szintén nem látunk vagy nem tudunk megfogni, de ettől még léteznek, nem vonjuk kétségbe a létezésüket, ilyen pl. a mikrohullám, az ultrahang vagy a wifi. Ugyanígy nekünk is, mindannyiunknak vannak láthatatlan energiarétegeink, -mezőink, -testeink, amik attól, hogy nem láthatóak vagy kézzelfoghatóak, még léteznek.
A fizikai testünk felépítése:
Durvafizikai test:
Ami a bőrünkkel ér véget, amit kézzel meg tudunk fogni, amit szemmel látunk és amit többé-kevésbé ismerünk.
Finomfizikai testek:
Étertest:
A durvafizikai testünk közvetlen ölelésében található. A durvafizikai testünk után ez a legdurvább rezgésű testünk. Ez az, amit még a fizikai érzékszerveinkkel is lehet érzékelni, hogy ha egy kicsit fejlesztjük az érzékelésünket. Itt találhatóak az érzeteink, a fizikai érzeteink. Pl. ha valamilyen fizikai fájdalmat érzel, akkor az nem a durvafizikai testedben van, hanem egy eggyel finomabb rétegben, az étertestedben. Ezzel magyarázzák egyébként a fantomfájdalmat is, amikor amputálják valakinek egy végtagját, pl. a karját, és utána még fájdalmat érez benne, holott a durvafizikai szinten már nincs ott a karja. Ez tehát azért van, mert a fájdalom az étertesben található, és attól, hogy a durvafizikai testet eltávolították, energetikailag még ott van az a fájdalom.
Érzelmi test:
Itt kapnak helyet az érzelmeink. Ez még eggyel finomabb rezgésű test. Annak ellenére, hogy nem látjuk és nem tudjuk megfogni az érzéseinket, mindannyian tapasztaljuk, hogy vannak.
Itt éljük az érzelmi életünket. Negatív érzelmi mintákat tárolunk itt, amik blokkolhatnak a boldogságunkban.
Mentális test:
Itt kapnak helyet a gondolataink, korlátozó hiedelmeink. A korlátozó hiedelmek gyermekkorból, magzati korból, családi mintákból, társadalmi mintákból vagy akár előző életekből származhatnak. Ezek mind hatással vannak érzelmi életünkre és a fizikai testünkre is, ezáltal az életkörülményeinket is meghatározzák.
Kapcsoljuk össze az energiatesteket a teremtés folyamatával! Minden, ami minket körülvesz, ami mi vagyunk, az rezgés. A mentális testben gondolatok, gondolati rezgések kapnak helyet. Ezeknek a gondolati rezgéseknek a nagy része nem tudatos, nem vagyunk tudatosak a gondolataink és a világ nagy százalékára. Nagyon minimális szeletét tapasztaljuk tudatosan a világnak. A tudatalatti gondolatokból ugyanúgy beteremtünk a fizikai valóságunkba eseményeket, történéseket, amiket nem szeretnénk.
Hogyan néz ki a teremtés folyamata? Hogyan teremtünk meg például egy betegséget?
A mentális testben van egy hülye gondolatunk, ami az adott betegségünk előzményeként ott dolgozik a mentális testünkben. Ezek a gondolati rezgések általában tudatalatt működnek, de ettől még a háttérben programként futnak. Attól, hogy nem vagy rá tudatos, a rezgés még ott van. A hülye gondolat elkezd dolgozni az energiatesteidben. A hasonlóság elve alapján a hasonló rezgés hasonlót vonz, és elkezdesz ehhez a gondolati rezgéshez hasonló érzelmi rezgést kialakítani az érzelmi testedben.
Tehát ha nem foglalkozunk a kezdetben még csak tényszerű gondolattal, és hagyjuk, hogy tovább haladjon a durvább síkok felé, akkor megjelenik hozzá egy érzelem, egy fojtogató érzés, és nem tudod feltétlenül, hogy mi áll annak a hátterében, nem vagy rá tudatos, csak azt érzed, hogy valami nyomaszt. Ha ez a nyomasztó érzés tovább garázdálkodik, akkor továbbhalad az étertestünkbe, egyre durvább síkok felé, és az étertesünkben már megjelenik fizikai érzet formájában is, pl. torokfojtogatásként mint fizikai érzet. Ilyenkor a durvafizikai testben még nincsen elváltozás, tehát ha elmegyünk az orvoshoz, hogy valami tünetünk van, akkor azt mondják, hogy nincs semmi baj, pszichoszomatikus. Fizikai elváltozás még nincs, ez igaz, de nagyon résen kell lenni ilyenkor, hiszen már annyira közel van a durvafizikai testhez ez az elváltozás, hogy ha nem figyelünk rá vagy nem írjuk át ezt a rezgést, akkor a durvafizikai testedben is elváltozást fog okozni, és megjelenik mondjuk egy torokgyulladás formájában.
Minden mást ugyanezen elmélet szerint teremtünk! A jó dolgokat is. Van egy gondolati rezgés, az hoz magával egy jó érzést, lelkesedésérzést, egy kellemes, bizsergető fizikai érzetet, és az megteremti a gondolatnak a fizikai manifesztációját. Itt a durvafizikai síkot tágabb értelemben kell venni, mint durvafizikai test. A betegség esetében pl. a durvafizikai testeden megjelenik egy fizikai tünet, az adott gondolati rezgésnek megfelelő rezgésminta, de az életkörülményeidben is megjelenik ugyanez a rezgésminta, akár pozitív, akár negatív értelemben.
Vezessük le a fagyi teremtését!
Mentális sík
Megjelenik az a gondolati rezgés a mentális testemben, hogy fagyit szeretnék enni. Ez, a mentális testben még csak egy üres, tényszerű gondolat. De ennek a gondolatnak a rezgése hatni fog tovább az érzelmi testünkre.
Érzelmi sík
Eléri az érzelmi testünket, ahol az érzéseink vannak jelen. A tényszerű gondolatot megtöltjük érzelmekkel, érzelmi testünkben is megjelenik ez a rezgésminta. A fagyi gondolatához hozzákötjük a fagyival kapcsolatos emlékeinket, tapasztalatainkat, érzéseinket.
"Hű, de szeretem a fagyit, milyen finom, krémes, hűsítő.... Milyen finom nutella fagyit ettem a múltkor is..."
Az Érzelmi testben levő rezgésminta folytatja útját az Étertestbe.
Étersík
Ahogy már az érzéseket is hozzákötöttük, fizikai szinten is megjelenik. A nutellafagyitól összefut a szánkban a nyál… Ez az éterikus test szintje, ahol ugyebár a fizikai érzetek vannak.
De ettől még mindig nincs a kezemben a fagyi. Viszont ez egy jó bizonyossága annak is, hogy nem is kell fizikailag valaminek megtörténnie, ahhoz, hogy megéljük fizikai érzetek szintjén is. Szinte érzed, ahogy a krémes nutellafagyi olvad a szádban...
(Erre van a citromteszt. Hunyd be a szemed és képzeld el, hogy beleharapsz egy citromba! Citrom nélkül is grimaszolsz, ugye?:))
Fizikai sík
A fagyizás rezgésmintája eléri a fizikai síkot. Ez persze nem azt jelenti, hogy megjelenik a kezedben a nutellafagyi, akkor is, ha ki se mozdulsz a lakásodból...
Milyen jó lenne pedig, ugye? Miért nem így működik? Mert nem hisszük, hogy így működik..:)
Nem fér bele a valóságunkba. Ha fagyit szeretnél, el kell menned a fagyizóba. Ha majd a valóságunk részévé tesszük, hogy odarepül a fagyi az otthonunkba vagy egyszerűen csak ott terem, akkor az is megtörténhet. Ehhez azonban a kollektív tudat része kell, hogy legyen ez a valóság. De erről majd később még beszélünk...
Bár, néha előforul, hogy egyszerűen csak ott terem.. Biztos veled is volt már olyan, hogy egy ilyen gondolat hatására benéztél a mályhűtőbe és volt benne fagyi. Nem is érted, hogy került oda, nem is tudtál róla, de mégis ott volt. Lehet, hogy nem fagyival fordult elő, de bizonyára ismerős az érzés. Hogy került ez ide?? Csoda történt!!!
Nekem pénzzel is gyakran előforul. Amikor azt hiszem, nincs nálam, a pénztárcám eldugott fakkjából előkerül éppen annyi, amennyire szükségem van. Vagy a kabátzsebemből. Vagy bárhonnan, ahol szent meggyőződésem, hogy kerestem előtte is és nem volt ott. De valahogy mégis odakerült.
Úgyhogy nem csak a lemegyek a fagyizóba verzióval manifesztálódhat.
Vagy ilyenkor fordul elő, hogy sétálsz az utcán, a jól megszokott útvonaladon, ahol nap, mint nap megfordulsz. És egyszercsak meglátsz egy feliratot:
Fagyizóóó! Mai specialitás: krémes nutellafagyi!
Hogy került ez ide? Nem is volt itt eddig!! Minden nap erre járok, nem is vettem észre!
Lehet, hogy épp most nyílt, de az is lehet, hogy évek óta ott van, csak tudatosságod eddig nem terjedt ki rá. WOW!
Ez egy egyszerű, hétköznapi- bár annál szemléltetőbb- példa, de ez MINDENNEL így működik!!
Ha ennyire egyszerű a teremtés folyamata, miért nem tudunk mondjuk lottó ötöst teremteni?
Mi a különbség a fagyiteremtés és a lottó ötös között? Ott a gondolati rezgése a mentális testünkben a lottónak: lottót akarok nyerni. Elindul a durva síkok felé, és megjelenik egy érzés hozzá. Sok esetben ez nem jó érzés. Itt, a lottó ötössel kapcsolatban rengeteg korlátozó hiedelmünk van, amik ugyanúgy ott vannak a mentális testünkben nem tudatosan vagy akár tudatosan is. Hiába van ott a gondolat, hogy lottó ötöst nyersz, beleütközik egy másik rezgésbe a mentális testben, pl. “a pénz nem boldogít”. Rengeteg pénzzel kapcsolatos korlátozó hiedelem van, amik a tudatalattinkban ott vannak, és ennek a gondolati mintának a rezgése fog továbbhaladni az érzelmi testbe. Erre már nem vagy tudatos, de ez halad tovább, és a fizikai valóságban az fog megvalósulni, hogy nem nyertem a lottón. Ráadásul ilyenkor még jön az az érzés is, hogy na, én megmondtam, hogy a mi családunk mindig szegény marad, és még meg is veregetjük a vállunkat, hogy igazunk volt, nem jött össze. Tehát gyakorlatilag a nem lottó ötöst is ugyanúgy te teremtetted meg, csak nem biztos, hogy tudatosan. A fagyival kapcsolatban általában nincs korlátozó hiedelmünk.
Tehát igazából teljesen mindegy, mit teremtünk, fagyit, lottó ötöst vagy betegséget, a folyamat ugyanaz. Annyi a különbség, hogy milyen tudatalatti korlátozó hiedelemeink, blokkjaink dolgoznak az energiatesteinkben. Fontos hangsúlyozni, hogy a gondolatainkkal teremtünk, de valójában ha ahhoz a gondolathoz nem társulna érzelem, akkor az nem valósulna meg. Vagyis az érzelem az, ami nagyon fontos része a teremtés folyamatának, hogy érzelmeket társítsunk az adott gondolathoz, hogy beleéljük magunkat a gondolatunkba és a vágyunkba.
1, feladat:
Vezess végig ezzel a logikával valamilyen teremtési folyamatot az életedben, ami már megtörtént! Tapasztald meg ezáltal a teremtőerődet! Tapasztald meg, hogy te teremted az életedet, az életkörülményeidet! Te vagy az életednek a teremtője!
Lehet ez egy új munka, egy szerelem, egy nyeremény, bármilyen pozitív teremtés az életedben.
Írd le pontról-pontra a teremtés lépéseit!
Mentális test: Milyen gondolatokból indult ki
Érzelmi test: Milyen érzelmek követték a gondolatot
Étertest: Milyen fizikai érzeteket tapasztaltál?
Durvafizikai sík: Hogyan materializálódott?
2, feladat:
Vezess végig egy olyan teremtési folyamatot, ami még nem történt meg és írj össze ötleteket hozzá, milyen módokon manifesztálódhat! Itt is haladj lépésről-lépésre!
Mentális test: Milyen gondolatok rezegnek a mentális testedben ezzel kapcsolatban?
Érzelmi test: Milyen érzelmeket élsz meg a gondolatok hatására?
Étertest: Milyen fizikai érzeteket tapasztalsz, ha erre gondolsz?
Durvafizikai sík: Milyen lehetséges módokon valósulhat meg teremtésed?
Ha van kedved, ezt itt, a hozzászólásokban meg is oszthatod velünk, de csinálhatod csak magadnak is a gyakorlatot! Fontos, hogy írd is le, ne csak gondolatban csináld végig! Ha végeztél, a megvalósulási lehetőségekkel játssz el egy kicsit! Képzeld el egyesével mindegyiket minél részletesebben! Éld bele magad!