Elkezdjük ezt az izgalmas 4 hetet. Mindennap egy ilyen videóval foglak várni titeket illetve a videók mellé gyakorlatok is lesznek, hiszen ez egy gyakorlati program. A saját megélés, tapasztalás a lényege.
A rövid, gondolatébresztő videóknak is az a szerepe, hogy dolgozzon benned a téma és ez behozza az adott témával kapcsoaltos tapasztalásokat is az életedbe.
Igyekeztem úgy összeállítani az egész prgoramot, hogy kényelmesen beleférjen a mindennapjaidba. A videók se hosszúak és a gyakorlatokat is könnyedén bele tudod illeszteni a napjaidba. Ha esetleg van egy-egy sűrűbb napod és ez se fér bele, nyugodtan pótold másnap. Az oktatási felülethez a hozzáférés megmarad a 4 hét után is, így nem kell kapkodnod, de ezért próbálj haladni velünk, ne legyen halogatás belőle!:) Kiegészítésként mindig ajánlok könyveket, videókat illetve ezt ti is tegyétek meg a könyvajánló-lehetőségnél!
A mai témánk egy kis bevezető, hogy kicsit átállítsuk a gondolkodásmódunkat. Természetesen nem csak erre a 4 hétre. Ez a 4 hét nyilván rövid idő ahhoz, hogy mindent megértsünk és csiribú-csiribára megteremtsük az összes vágyunkat, de olyan dolgok fognak átbillenni benned és olyan folyamatok fognak elindulni, aminek természetesen hatása lesz az életedre 4 hét után is. Ezért is hagyom meg a hozzáférést az oktatási felülethez, mert lehet, hogy a 4 hét után nem küldök újabb leckéket, de ily módon nincs vége a programnak, hiszen később is lehetőséged van újranézni a videókat, a gyakorlatokat újra megcsinálni, pótolni, ha esetleg valami kimaradt illetve kérdéseket föltenni. Tehát a konzultációs rész nem szűnik meg a 4 hét után, hiszen az önmagunkról, a teremtés folyamatáról való tanulás egy élethosszig tartó folyamat.
Tehát amiről ma beszélni fogunk, az a rezgések világa, a hasonlóság elve, a kvantummező, a láthatatlan energiák világa, hiszen ezeket a láthatatlan energiákat fogjuk megismerni az elkövetkezendő hetekben. Ezeken a láthatatlan energiákon keresztül teremtjük a valóságunkat, a vágyainkat. Mindent, amit most látsz az életedben, ami most körülvesz téged mint életkörülmény, azt ezeken a láthatatlan energiákon keresztül teremtetted meg. Sőt minden embert, akik téged körülvesznek, szintén ezeken a láthatatlan energiákon keresztül hívtál be az életedbe és kommunikálsz velük folyamatosan. Mert hogyha lefordítjuk a világunkat a rezgések nyelvére, minden, ami létezik, az rezgés.
Gondolkodjunk rezgésekben! Rezgések a gondolatok, az érzések, a fizikai tárgyak, a színek (azért tapasztaljuk másnak a sárgát és a feketét, mert más-más frekvencián rezegnek, és az érzékszerveink, mint mondjuk a szemünk, ezeket a rezgéseket dekódolják, és így tudjuk információként értelmezni, hogy ez sárga, ez fekete).
Tehát a fizikai érzékszerveink, a látás, a hallás, a szaglás, az ízlelés illetve a tapintás mind-mind rezgéseket dekódolnak. De ezek a fizikai érzékszerveink tökéletlenek, amire nagyon jó bizonyíték az, hogy számtalan olyan láthatatlan energia vesz körbe minket, amiknek a létezését nem vonjuk kétségbe, hiszen használjuk őket - például az internet is, amit épp most is használsz...
Ha nem lenne internet, nem látnád a leckéhez tartozó videót illetve én is láthatatlan energián keresztül veszem föl a telefonommal ezt a videót. Nincsen madzaggal belekötve semmi, mégis működik és láthatatlan energiákon keresztül vagy wifin keresztül működik az internet is.
A mikrohullám, az ultrahang mind-mind olyan frekvencián működő hullámok, energiák, amiket a szemünk nem tud dekódolni vagy ami nem fér bele abba a frekvenciasávba, amit a szemünk érzékelni tud, de ettől még vannak.
Ugyanúgy nekünk embereknek is vannak olyan láthatatlan energiáink, amiket nem látunk, nem tudunk megfogni, de attól még léteznek. Csak ezt valahogy sokkal nehezebben tudjuk elfogadni, befogadni. Pedig milyen érdekes, hogy jobban hiszünk a kütyüinkben, mint abban, hogy mondjuk telepatikusan tudjunk kommunikálni egymással, hisz az is egy létező dolog. Nyilván mindannyian tapasztaltuk már, hogy gondolunk valakire, megcsörren a telefonunk, és pont az az illető hív föl. Vagy gondolunk valakire, és pár órával később összefutunk vele valahol véletlenül. Láthatatlan energiákon keresztül megtörténik a kommunikációcsere. Tehát ő megérzi azt, hogy te gondoltál rá, és azért fog mondjuk fölhívni. És ez nyilván a legtöbb esetben nem tudatos, tehát benne nem tudatosul, hogy hopp, akkor most gondolt rám Kata, vettem az adást, úgyhogy fölhívom, de valahonnan mégis eszébe jutok. Mert hogy mindannyian összeköttetésben állunk, mindenki mindenkivel, mindenki mindennel ezeken a láthatatlan energiákon keresztül.
Mitől függ, hogy milyen körülményeket vonzunk be az életünkbe? Ezek a körülmények is rezgések. Ezeket a körülményeket, ezeket a különböző valóságokat is úgy kell felfogni, hogy különböző rezgésű valóságok. És attól függően fogod megtapasztalni a különböző életkörülményeket, valóságokat, hogy neked milyen rezgésed van. Amikor rosszkedvű vagy, akkor általában semmi nem jön össze. Akkor van az, hogy minden rosszul sül el, csak a negatív dolgokat látod a világból. Komornak, szürkének, fakónak kopottnak látod az egész világot azért, mert te belül az vagy. Amikor pedig jókedvű vagy, boldog, akkor minden színes, és csak a jó dolgokat látod meg a világból, mert arra a rezgésre, a te boldogságrezgésedre reagál a környezeted, és olyan körülmények fognak megvalósulni a környezetedben.
De nézzük egy kicsit tudományosabb alapon, hogy milyen kísérletekkel bizonyították ezeket a láthatatlan energiákat, ezeket az összeköttetéseket. Orosz kutatók ‘95-ben például az Orosz Tudományos Akadémián végeztek egy kísérletet, melyben egy csőben légüres teret hoztak létre. Azt már egyértelműen kimutatták műszerekkel, hogy a légüres tér sem teljesen üres, mert ott is fotonok, fényenergia van jelen. Ebbe a légüres térbe, ebbe a csőbe, amiben ott voltak a rendezetlenül elhelyezkedő fotonok, beletettek egy emberi DNS-t, majd ezt követően is figyelték a fotonokat. Azt tapasztalták, hogy átrendeződtek ezek a fotonok az emberi DNS hatására, amiből ugye arra következtetünk, hogy az emberi DNS hatással van a környezetére, a fizikai világra.
És ami még pluszban érdekes volt, hogy miután kivették a DNS-t a csőből, azt gondolták, hogy ugyanúgy visszarendeződnek a fotonok, ahogy eredetileg voltak, a rendezetlen állapotba, de nem ez történt, hanem megmaradt az a rendezett állapot, amit a DNS váltott ki, tehát megmaradt az összeköttetés. Hiába vették ki és hiába lett egy fizikai távolság a DNS és a fotonok között, ezen a láthatatlan mezőn keresztül az összeköttetés megmaradt, és úgy viselkedtek a fotonok, mintha a DNS még mindig ott lett volna. Ezzel egyértelműen bizonyították azt, hogy létezik a kvantummezőnek nevezett mező, ami egy energiamező, amin keresztül kommunikálunk egymással és a környezetünkkel.
A DNS is egy érdekes dolog, és felfedezéseket is tettek ezzel kapcsolatban, mert hogy sokkal több szerepe van, mint amit gondoltunk róla. Igazából kommunikációra szolgál: olyan, mint egy adó-vevőkészülék, információadó-vevő szerepe van, és ezeken a DNS-eken keresztül cserélünk információt mások DNS-eivel. Tehát ezen keresztül tudunk üzenni és kommunikálni egymással a láthatatlan kvantummező segítségével.
Mondok egy gyakorlati példát erre: biztos te is tapasztaltál már olyat, hogy gondolsz valakire, és aztán összefutsz vele valahol nem sokkal később. Ezt én mindig úgy szoktam elképzelni - és erre a gondolkodásmódra érdemes átállni a program alatt is-, hogy ilyenkor megtörténik egy kommunikáció a kvantummezőn keresztül, és ez nem biztos, hogy tudatos, mert lehet, hogy DNS-szinten van egy olyan információ benned, de lehet, hogy benned sem érik tudatos szintre, gondolati szintre, hogy eszedbe jut az az illető. De mégis behívod, a DNS-ed elküldi neki az üzenetet, hogy “hahó, találkoznunk kell”, és az ő DNS-e fogadja mint vevő ezt az információt, és neki egy olyan gondolat kerül tudatos szintre - nem az, hogy hahó, a másik találkozni akar velem, ezért én most elindulok a boltba, mert ő is arra fog jönni-, hogy hopp, elfelejtettem kávét venni, lemegyek a boltba.
És azzal, hogy hopp, elfelejtettem kávét venni, lemegyek a boltba, a másik, az adó részéről meg szintén jön egy ilyen, hogy hopp, én is elfelejtettem teát venni, és megtörténik az a találkozás, amik DNS-információs szinten lekommunikálták egymás közt, de nyilván ez tudatos szintre nem jutott.
A DNS-ünk információi befolyásolják azt, hogy milyen embereket hívunk be az életünkbe, milyen körülményeket tapasztalunk meg. És ugye amilyen rezgésünk van, amilyen rezgésűek az érzéseink, a gondolataink, olyan rezgésű valóságot fogunk megtapasztalni.
Erre is csináltak egy kísérletet. Egy pohárba szintén emberi DNS-t tettek, és különböző szellemi technikákkal intenzív érzéseket küldtek e felé a DNS felé. Egyértelműen mérték, műszerekkel mérhető volt, hogy elektromos feszültség, tehát változás történt a DNS-ben a különböző érzések, érzelmek hatására. Sőt azt is kimutatták, hogy a pozitív érzelmek hatására, mint mondjuk a szeretet, a hála, fellazul illetve megnyúlik a DNS, fellazulnak a kötések, megnyúlik a DNS, és sokkal nyitottabbá válik, ahogy ugye nyitottabbá válunk a pozitív érzelmek hatására. Míg mondjuk a félelem, a düh, a szorongás, tehát negatív érzelmek hatására bezárnak ezek a kötések, megrövidül a DNS, és bizonyos kódokat ki is kapcsolhat.
Ugye ez meg megint tipikus, amit szintén mindannyian tapasztalunk, hogy amikor ennyire aggodalomban vagyunk, szorongunk, félelem van bennünk, negatív érzelmeink vannak, akkor bezárunk. Sokszor az van ilyenkor, hogy van valami probléma vagy megoldásra váró feladat az életünkben, és majd kiszúrja a szemünket a megoldás, de annyira be vagyunk zárva, hogy nem vesszük észre. Míg amikor kinyílunk, akkor kinyílnak a lehetőségeink is előttünk, mert nyitottak vagyunk és meglátjuk a megoldást a feladatunkra, a problémánkra adott esetben. Tehát az érzelmeinkkel hatással vagyunk a DNS-ünkre, az érzelmeinkkel hatással vagyunk a rezgésszintünkre.
Minden érzelemnek megvan a maga rezgése, és nagyon jól be tudod tenni ezen a skálán, hogy egy adott dologgal, vágyaddal kapcsolatban egy adott életterületeden milyen rezgésszinten vagy. És ezen az érzelmi skálán szépen fel tudod tolni a rezgésszintedet az adott témával kapcsolatban. Érdemes újra és újra megcsinálni ezt a gyakorlatot, hiszen ezeknek rögzülniük kell. Nem kell elkeseredni attól, hogy ha egyszer megcsináltad, és föltoltad a rezgésszintedet mondjuk a félelem szintjéről a hála, a szeretet szintjére, tehát egy magas érzelmi szintre, utána néhány nappal később megint érzel visszaesést. Semmi baj, megcsinálod újra a gyakorlatot, és lehet, hogy már nem annyira esel vissza azon az érzelmi skálán, de kell idő, gyakorlás és munka ahhoz, hogy megtörténjen ez a rezgésszintemelkedés és rögzüljön ez az új érzelmi állapot.
Ami még fontos, az a hasonlóság elve: a hasonló rezgés hasonló rezgést vonz. Ez a rezonancia törvényének egyik alaptörvénye, éppen ezért is fontos, hogy foglalkozzunk a rezgéseinkkel, foglalkozzunk azzal, hogy milyen rezgésű gondolataink, érzéseink vannak, mert arra a rezgésre fog reagálni az életünk, az életkörülményeink. Hogyha mi egy alacsony érzelmi szintről próbálunk megteremteni valamit, egy vágyunkat, egy célunkat, akkor annak az érzelmi szintnek megfelelő valóságként fogjuk megtapasztalni azt.
Adott esetben az 'á, ez úgy se jön össze' félelem van benned, aggodalom, kétség, akkor pont ezt fogod megtapasztalni, hogy 'á, ez úgyse jött össze'. És akkor ezt szépen visszaigazolja neked az élet, és akkor meg is veregeted a válladat, hogy tényleg, hát milyen igazam volt, hát ez nem jött össze, én megmondtam, hogy nehéz ez az élet. Ugye ezek meg a hitrendszereink, amiknek szintén rezgésük van, és ezeknek a hitrendszereknek megfelelő rezgésű valóságot fogjuk észrevenni és megtapasztalni.
Tehát ezért fontos, hogy emeljük a rezgésszintünket ezen az érzelmi skálán, és ezzel párhuzamosan vagy ennek megfelelően egy magas érzelmi szintről a szeretet, a hála érzelmeit vagy inkább létállapotát élve, a boldogság frekvenciáját élve teremtsük a valóságunkat, a vágyainkat, a céljainkat.
Egy kicsit e felé hangold magad már most, így a program elején, hogy rezgésekben gondolkodj, energiákban, láthatatlan energiákban! Tudatosítsd azt, hogy neked is vannak láthatatlan energiáid! Tudatosítsd azt, hogy tudatosnak kell lenned az érzéseidre és gondolataidra, mert ezek is rezgések és ezekkel teremted meg a valóságodat! Ugye nem tudjuk megfogni az érzéseinket, a gondolatunkat, ezért hajlamosak vagyunk elhanyagolni azt, de hál’ Istennek egyre inkább megyünk kifelé abból a fizikai valóságból, hogy csak azt fogadjuk el, amit látunk, amit kézzel meg tudunk fogni, tapintani, érinteni. Egyre inkább kinyílunk afelé, hogy nem csak ez az, ami létezik, hanem ezen túl is vannak létező dolgok, amiket fizikai érzékszerveinkkel nem tudunk tapasztalni, de erre ki kell nyílni.
És erre nagyon jó olyan hétköznapi példákat is tudatosítani, amiket említettünk: a wifi, a mikrohullám, az ultrahang és hogy 30-50 évvel ezelőtt ezt sem gondoltuk volna. Ha valakinek azt mondod, hogy egy ilyen kütyüt fogsz a kezedben, azt nézed és a világ másik végén élő barátoddal, rokonoddal tudsz kommunikálni úgy, hogy még látod is az ő képét videón keresztül, bolondnak néztek volna 100 évvel ezelőtt.
Tehát legyél nyitott arra, hogy nem csak az létezik, amit látunk, és legyél nyitott arra, hogy képes vagy te is erre! De erre is fogunk majd gyakorlatokat csinálni, hogy megtapasztald Te is a saját láthatatlan energiáidat és a saját teremtőerődet.
Ebben a gyakorlatban egy érzelmi skála segítségével fogod a rezgésszintedet emelni.
1 | Boldogság, tudás, magabiztosság, szabadság, szeretet, nagyrabecsülés |
2 | Szenvedély |
3 | Lelkesedés, öröm, elragadtatás |
4 | Örömteli várakozás, hit |
5 | Derűlátás |
6 | Remény |
7 | Belenyugvás |
8 | Unalom |
9 | Borúlátás |
10 | Türelmetlenség, kielégületlenség, bosszankodás |
11 | Legyőzöttség érzete |
12 | Csalódottság |
13 | Kétség |
14 | Aggodalom |
15 | Mások hibáztatása |
16 | Elbizonytalanodás |
17 | Harag |
18 | Bosszúvágy |
19 | Düh, gyűlölet |
20 | Irigység |
21 | Bűntudat, önbecsülés hiánya, fenyegetettség érzete |
22 | Tehetetlenség, elkeseredettség, fájdalom, kétségbeesés, szorongás |
Érzelmeink skálája pdf letöltése- (jobb egérklikk-linkelt fájl letöltése)
A feladat:
Példa:
Élethelyzet- Nem szeretem a munkámat, szeretnék váltani, szeretnék azzal foglalkozni, amit igazán szeretek.
Érzelmi szintek:
Unalom- Unom a munkámat, semmi kihívás nincs benne, szürke, egyhangú.
Belenyugvás- Ez van, ilyen egy munkahely. A munka csak a szükséges rossz. A pénz kell, a számlákat fizetni kell, ezért elviselem az unalmas munkámat.
Remény- Hátha történik valami csoda és megtalál valami izgalmas új munkalehetőség.
Derűlátás- Miért ne lehetne izgalmas munkám? Nagy tapasztalatom van, jó kapcsolataim vannak.
Örömteli várakozás, hit- Hinnem kell benne, hogy megtalál egy izgalmas munkalehetőség, amiért újra örömmel fogok fölkelni nap, mint nap. Csak ki kell várnom.
Lelkesedés, öröm, elragadtatás- Rengeteg ötletem van, mi mindennel szeretnék foglalkozni, már látom is magamat az új munkahelyemen. Ez a gondolat teljesen felvillanyoz.
Szenvedély- Azonnal a tettek mezejére lépek. Felkeresem a régi ismerősömet, aki ezen a területen dolgozik és elmondom neki az ötleteimet.
Boldogság, tudás, magabiztosság, szabadság, szeretet, nagyrabecsülés- Boldog vagyok, hogy lehetőségem van azzal foglalkozni, ami igazán boldoggá tesz. Tudom, hogy képes vagyok rá. Tudom, hogy mindenre képes vagyok. Az életem csakis rajtam múlik. A boldogságom csakis rajtam múlik. Szeretem az életemet, és hálás vagyok lehetőségeim végtelen tárházának!
Remélem a példa alapján egyértelmű a gyakorlat. Lépésről lépésre emeled a rezgésszintedet és lépkedsz egyre magasabb rezgésű érzelmek felé az adott élethelyzettel kapcsolatban. Ha úgy érzed, visszaesik a tudatszinted az érzelmi skálán, vedd elő a leírt mondatokat és ismételd újra a gyakorlatot!