A megbocsátás témája egy hatalmas témakör, és nem fogunk annyira részletesen belemenni, mint amennyire lehetne, csak amennyire a tudatos teremtés témáját érinti. Nagyon-nagyon fontos része a teremtés folyamatának, hiszen mindannyian cipelünk valamilyen haragot valakivel szemben. És nagyon sokszor önmagunkkal szemben is. Önmagunknak nem tudunk megbocsátani, és emiatt tudatalatt büntetjük magunkat.
Bármi nehézséget, rossz dolgot látsz az életedben, az azért van, mert te bünteted magad, valami miatt nem tudtál megbocsátani magadnak. Valami miatt azt érzed, hogy te ezt érdemled, nem érdemled a jót, a bőséget, a boldogságot..., mert valamiért haragszol magadra.
Nagyon fontos ez a megközelítése a megbocsátásnak, hogy az önmagunk felé táplált harag letétele sokkal fontosabb, mint a másoknak való megbocsátás. De a másoknak való megbocsátást is vissza tudjuk vezetni önmagunkra. Mert ennek is van egy olyan aspektusa, hogy magadra is haragszol, amiért nem tudsz megbocsátani a másiknak. Itt pedig megint oda kanyarodunk vissza, hogy magadra haragszol.
Mindenkiben van valamiféle harag valaki felé, önmaga felé, ami valamikor majd felszínre fog kerülni, de lehet, hogy most is felszínen van. Ez egy teljesen emberi, természetes dolog, viszont a legnagyobb hülyeség. Sokszor azzal akarjuk büntetni a másikat, hogy mivel bántott minket, haragszunk rá és nem bocsátunk meg neki, miközben a másik vígan él. Ezzel saját magunkat bántjuk, cipeljük ezeket a terheket, összegörnyedünk a terhek alatt, mintha mázsás súlyokat cipelnénk zsákokban a vállunkon, és ragaszkodunk hozzá, hiába véres már a kezünk, hiába rogytunk meg teljesen…
De le tudjuk tenni ezeket a zsákokat, le tudjuk tenni ezeket a terheket! Nem kell cipelni ezeket! Miért ragaszkodsz hozzá? Miért cipeled? Mert nem tudod, hogy leteheted. Mert nem tudod, hogy az a zsák, az a teher nem te vagy. Annyira összenőttél már azzal a teherrel, azzal a fájdalommal, megbántottsággal, hogy nem tudsz elkülönülni tőle. Ébredj rá arra, hogy ez nem te vagy, hogy ez csak egy zsák, amit csak fogsz és cipelsz, de bármikor lerakhatod és kiegyenesedhetsz, fellélegezhetsz, megkönnyebbülhetsz!
És hogy jön ide a teremtés?
Ez már egy nagyon szemléltető példa is. Ahogy a teher alatt meggörnyedünk, nyomja le az energiaszintünket, a rezgésszintünket is, míg ha lerakjuk ezt a terhet, felszabadulunk, szinte szárnyalunk, mert ezzel emelkedik a rezgésszintünk. És amikor egy emelkedett állapotban vagyunk, akkor onnan, madártávlatból látjuk a világot, és egy sokkal szélesebb spektrumra látunk rá a világból, a Mindenségből, míg onnan lentről alig látunk valamit, be vagyunk szűkülve, nem látjuk a lehetőségeket. Sokszor ilyenkor kitűzünk egy célt, vágyunk valamit, de arról az alacsony rezgésszintről vágyjuk ezt, és azzal, hogy lerakod a terheket, felszabadulsz, és egy teljesen más rezgésszinten létezel, már nem is az lesz a vágyad, mert már látsz egy csomó minden mást.
Például valaki évekkel ezelőtt megkárosított anyagilag, és te tőle szeretnéd azt a pénzt behajtani, mert azt akarod látni, hogy neki is rossz legyen vagy vezekeljen vagy akkor tudsz megbocsátani neki, ha… Ez pont az alacsony rezgésszint! A megbocsátás nem feltételekhez kötött! Amikor feltétel nélkül meg tudsz bocsátani, és nem várod el, hogy akár egy ilyen helyzetben ő fizesse vissza a pénzt, akkor azzal a megbocsátással felszabadulsz, és látod, hogy az az összeg, amivel megkárosított, millió más helyről beérkezik hozzád.
Míg a harag terhe alatt, az alacsony rezgésszinten csak azt látod, hogy ez tőle kell, hogy visszajöjjön. Hiába kopogtat ott mindenhol a sok-sok lehetőség, ahonnan legalább az a pénz, de akár sokkal-sokkal nagyobb összeg is érkezne hozzád, te azon az alacsony rezgésszinten, csőlátással, a haraggal a szívedben csak azt látod, hogy ez onnan kell, hogy jöjjön, és majd akkor bocsátasz meg. Nem! Önmagad miatt bocsátasz meg, nem a másik miatt - neki ez mindegy. És önmagadnak is megbocsátasz, hogy haragudtál rá, mert ezzel önmagadat károsítottad, önmagadat húztad le, de ugyanakkor a másik oldalról nézve, amikor már ezt felismered, akkor ez egy óriási tanítás.
És amikor ezt egyszer megtapasztalod, akkor már át tudod kapcsolni a tudatosságkapcsolódat és egyre gyorsabban tudsz reagálni, mert már van egy ilyen felismerésed, már van egy ilyen tapasztalatod, hogy a megbocsátás téged szabadít fel. Tehát így függ össze a megbocsátás a teremtés folyamatával. Ott vannak az önbüntető folyamatok, amik ott futnak bennünk tudatalatt, és érdemes a megérdemlem mantrát használni (megérdemlem a bőséget, megérdemlem a szerelmet…), mert nem mindig tudjuk, hogy miért kell megbocsátani magunknak, de nem is kell mindig tudni. A megbocsátás meditációban önmagadnak meg tudsz bocsátani mindenért, nem kell konkretizálni és nem kell feltételekhez szabni se az önmagadnak való megbocsátást, se a másoknak való megbocsátást.
És továbbmegyek: megbocsáthatsz a pénznek is (pl. miért nem volt itt velem soha?), hisz sokszor nem csak személyekre haragszunk, s ezzel a haraggal távol tartjuk magunktól. Vagy az egészségnek, a szerelemnek, tehát fogalmaknak is megbocsáthatunk vagy éppen Istennek. Van dolgunk a megbocsátással bőven! Ezt érdemes újra és újra gyakorolni, újra és újra megélni, megtapasztalni, felszabadítani magunkat és lepakolni magunkról a terheket.
A másoknak való megbocsátásnál fontos, hogy minden, amit látsz az életben, az a te felelősséged, azt te akartad megtapasztalni. Azt, hogy ha valaki fájdalmat okozott neked, azt is te akartad megtapasztalni tudatalatt. Te vonzottad be az életedbe azt a másik személyt, és te vonzottad be az életedbe a te rezgéseiddel azt, hogy ő megbántson, hogy ebből te tanulj, és ezáltal te fejlődj. És amikor ezt felismered, akkor már teljesen más szemmel látod őt is, és át tudod fordítani abba, hogy hálás vagyok neki. Hálás vagyok neki a tanításért, amit kaptam tőle. Hálás vagyok neki, hogy fejlődhettem általa, azáltal a fájdalom által. Hálás vagyok neki, hogy részt vállalt az én fejlődésemben, és ha ezt visszabontjuk lélekszintre, akkor gondolj bele abba is, hogy ő szeret téged! Hogyha lecsupaszítunk mindent, akkor csak a szeretet van.
Neki is milyen nehéz lehetett fájdalmat okozni neked csak azért, hogy te fejlődhess. De hát ezt ti lebeszéltétek egymás közt - nyilván nem tudatos szinten itt sem -, hogy ennek meg kellett történnie ahhoz, hogy fejlődj és ő is megfejlődje a saját fejlődnivalóját ebből a történetből. Legyél hálás neki a tanításért, hogy egy ilyen fontos szerepet fölvállalt a te életedben, hogy egy ekkora tanítást adott neked!
Itt fontos megjegyezni, hogy figyelj oda, hogy ne menj át mártírba! Azzal, hogy tudatosítod a személyes felelősségvállalásodat, ne terhet vegyél magadra. A másik megbocsátása ne azt jelentse, hogy innentől magadra haragszol, amiért te vonzottad be az életedbe ezt a megbántást! Bocsáss meg magadnak is és legyél hálás magadnak is, hogy fejlődtél!